Tarján- Tirana Tarkán
főlap levelezés bemutatkozás linkek fotók játszótér közinformáció szociális tudnivalók híreink

A 3T (Tarján Tarkán Társaság) pályázati felhívása

Salgótarján várossá nyilvánításának 85. évfordulóján a 3T (Tatján Tarkán Társaság) nyilvános pályázatot hirdet gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában.

A pályázat célja: Salgótarján arculatának megváltoztatására vonatkozó kreatív, művészeti elképzelések megvalósításának ösztönzése, mely a várost körülvevő kivételes természeti környezet és az épített környezet közötti harmónia megteremtésére irányul.

A pályázat témája: A salgótarjáni városközponti épületek homogén fehér, szürke, egyszínű felületeinek színesítése, a homlokzatokra vonatkozó művészi koncepciók bemutatása. A pályázók a képzőművészet bármely ágával részt vehetnek, ideértve a multimédiás alkalmazott grafikai megoldásokat is. A 3T, a pályázat kiírója tiszteletben tartja a résztvevő alkotók emberi és művészi szabadságát.

A pályázati anyag: Pályázatunkhoz mellékletként elkészítettünk egy 21 képből álló képanyagot, amely Salgótarján belváros épületeinek. a városközpont kisebb részleteit, egybefüggő egységeit, tereit mutatja meg. A képanyag letölthető a www.tarjantarkan.hu honlapról, de természetesen a pályázók egyénileg is kiválaszthatják és elkészíthetik az általuk kiválasztott épület fotóját, rajzát. A kiírók ebben is tekintettel kívánnak lenni a művészi szabadságra.

A pályázat beérkezésének határideje: Az elkészített művek leadhatók személyesen a Salgótarjáni Ifjúsági és Tanácsadó Irodába (SITI), postai úton 3T (Tarján Tarkán Társaság) 3100 Salgótarján. Klapka György út 10. címre.

A pályázat beadásának végső határideje 2007. március 30., péntek 20.00 óra

A pályázat elbírálása: A pályaműveket valamennyi kategóriában egy szakmai zsűri bírálja el, és a beérkezett műveket több kiállítóhelyen is bemutatjuk a széles közönségnek. A legjobb művek képzik a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Üvegcsarnokában 2007. április 15-én nyíló a Tarján-Tirana tarkán című kiállítás hazai anyagát. A pályázaton valamennyi kategóriában értékes díjakat adunk. A díjak átadására a kiállítás megnyitóján kerül sor.

A 3T a pályázaton való részvételre hív mindenkit, akinek fontos Salgótarján, a város élete, közeli és távoli jövője. Részvételre hívjuk azokat, akik nem csak szavakban, hanem elképzeléseik bemutatásával is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy város arculata és hangulata gyorsan és látványosan megváltozzon, hogy nekünk, itt élő városlakóknak igazán színesek, vidámak legyenek mind az ünnepeink, mind a hétköznapjaink.

Salgótarján, 2007. január 25.

© 2007, lineadigitall
websas.hu