Kőlevesfőző

főlap

levelezés

A hagyomány folytatódott és folytatódni fog!
2009. szeptember 5. szombat.

Óriási lagzis sátrak alatt több lakodalomra elegendő sokaság tette próbára kőlevesfőző tudományát a kis falu völgyében szombaton.

A népi bölcsességről szóló mese étkét népszerűsítő, hatodik alkalommal verbuvált vigalomra a környékbeli településekről és Pest megyéből is jöttek kíváncsi vendégek.
Csaknem ötven csapat mintegy kétezer személyre elegendő húsos bográcsétellel igyekezett megnyerni a bírákat és persze mindazokat, akik megkóstolták a „kőleveseket.” Szinte izzó napsütésben rakták a tüzet, de nem csak ennek köszönhetően volt forró a hangulat: a színpadon déltájt például a Dűvő zenekar húzta a talpalávalót, az énekszámokat Kubinyi Júlia szólaltatta meg. Mégsem a színpad körül forgott a világ ezen a több falura szóló fesztiválon, s ezt az egyik fő szervező, az innen elszármazott Bózvári József mondta el: a nap, a forgatag középpontjának ezúttal is sokkal inkább a népmesei szimbólummal hangulatossá varázsolt baráti összejövetel bizonyult. Hab volt a tortán a molnárkalács-kóstolás, a kedvelt ropogtatnivalót ráadásul itt frissen sütött változatban ajándékba kapták a vendégek. A kóstolók magát a sütést is kipróbálhatták, s akik nem tették, azok is elismeréssel adóztak a kánikulában, gáztűzhelyek körül sürgő-forgó asszonycsapatnak.
Túrákkal is házasították a fesztivált az ötletes szervezők: délelőtt a Kis-kőbe, délután az Isten-hegyre kirándultak a résztvevők, hiszen szépséges a hegyvidék, szívesen ismerkednek vele a turisták. Nagy György polgármester éppen ezzel kapcsolatban fogalmazta meg mondanivalóját: ha a betelepülésre közvetlenül nem is hat, a helység és környéke népszerűsítésének határozottan jót tesz ez a rendezvény.
Áldott „leveseket” ebédelhettek a csapattagok és vendégeik: a település plébánosa is ellátogatott a sportpályára, s megáldotta a finomságban vetekedő ételeket a hagyományos gulyásoktól a strucchúsból főzött bográcsoson át a csülökpörköltig.
Horváth Lajos vesszőfonó mesterségéből adott ízelítőt a nap folyamán, de más bemutatók és kőhajítóverseny is tarkította a délelőttöt, délutánt a körbekóstolós vacsoráig és azon túl is: sötétedéskor tábortüzet gyújtottak, majd a réti bálon táncoltak a résztvevők.
A vendéglátók figyelmességét dicsérte a lovasfogatozás, az ugrálóvár, a fesztivál térképe, valamint a tájékozódást szolgáló információs pont. S kinek ne akadt volna meg a szeme a mezőszéli parkolón? Ezt ugyanis két jókora, szalmabálákból emelt, férfinak és nőnek öltöztetett mókás figura vidámította.

Forrás:Nógrád Megyei Hírlap

A KŐLEVES

Egyszer régen egy szegény falusi legény elhatározta, hogy vándorolni indul. Ment, mendegélt napokon át, míg egyszer csak nagyon megéhezett. Mivel tarisznyájában már nem talált egy morzsányit sem a hazai cipóból, elhatározta, hogy betér a közeli faluba, majd csak akad valaki, aki megkínálja egy kis meleg étellel. Csakhogy ebben a faluban csupa szegény ember lakott.

- Ha nem látnak vendégül sehol – mondotta a legény az utolsó ház gazdájának –, majd főzök magamnak kőlevest.

Elcsodálkozott ezen a gazda, és csakhamar híre terjedt, hogy a messziről jött vándor kőlevest akar főzni. A nagy csodára nevetve futottak össze az emberek. A szegény vándorlegény kivette tarisznyájából a fazekát, megtöltötte vízzel, és beletette a követ.

- Megengedné valaki, hogy a fazekat rátegyem a tűzhelyére?

Persze, hogy megengedték, mert nagyon kíváncsiak voltak, mivel kőlevesről még egyikük sem hallott. Amint a víz forrni kezdett, így szólt a vándor:

- Egy kanál zsírral micsoda pompás illata lenne!

Hoztak neki zsírt három kanállal is. Minthogy a víz már javában forrt, egyre türelmetlenebbül várta a falu népe, hogy mi lesz. A legény megkóstolta a levest, és így szólt:

- Pompás, csak egy kicsit sótlan. Jó volna egy kevéske só!

Hoztak sót több marékkal. A legény megkavarta a levest, és újból megízlelte.

- Ha most egy kevés káposzta is volna benne, nincs ember, aki meg ne nyalná mind a tíz ujját utána!

Erre az egyik asszony beszaladt a veteményes kertbe és három nagy fej káposztát hozott. A vándor megtisztította, és beleszelte a párolgó levesbe. A víz csak egyre forrt. A leves már majdnem elkészült, mikor a vendég váratlanul ismét megszólalt:

- Ha még egy falat kolbásszal is megörvendeztetnének, akkor igazán fölséges lenne a leves!

Hárman is hoztak neki egy-egy darab kolbászt, sőt volt, aki egy jókora kenyeret is hozott.

A legény bedobta a kolbászdarabokat a vízbe, és csakhamar elkészült a leves. Akkor levette a tűzről, tarisznyájából kanalat horgászott elő, leült, és jóízűen falatozni kezdett. Közben nagyokat harapott a kenyérből. Olyan jóízűen falatozott, hogy csakhamar kiürült a fazék, csak a kő maradt az alján.

A falubeliek, akik szájtátva álltak körülötte, szinte egyszerre kérdezték:

- Hát a kővel mi lesz?

- A kővel? Azt megmosom és elteszem máskorra, mikor újból olyan helyre érkezem, ahol semmivel sem kínálják meg a fáradt, szegény vándort.