Kőlevesfőző 2006
főlap levelezés bemutatkozás linkek fotók játszótér közinformáció szociális tudnivalók híreink

Szilaspogonyban a labdarúgópályán megrendezésre került rendezvényen számtalan hely várta a főzőcskézőket, hogy összemérhessék tudásukat a nem kis türelmet és ügyességet igénylő versenyen. A saját, jól bevált edényben, bográcsban megfőzött ínyencséget a verseny bírái kóstolták. A legízletesebb „Kis-kőleves” főzőjét „Szegény-legény” díjjal jutalmazták. Képriportunk ízelítőt ad a fesztiválból.

A vándorok még messze járnak

Mert mi kő’ egy kőleveshez? Kő’ aki főz

Kő’ fa a tűzhöz

Kő’ tűz

Ahol tűzvan, ott kő’ füstnek is lenni

Hamár van tűz megkő’ azt nézni, elég meleg-e?

Kő’ a levesbe minden jó /Lássd a receptet/

Természetesen kő’ egy kő!

Kő’ víz is egy kicsi

Kő’ sör is -egy kicsit több- /igaz ez nem a levesbe kő’ /

Jó kőleveshez, jó alap is kő’

Kő’ kevergetni is a levest, hogy oda ne kőzmáljon

Kőlevesbe kőgombóc kő’

Mondtam, hogy kicsit több sör kő’

Most már bele kő’ tenni a gombócot

Egy , kettő, három … kő gombócból sok kő’

Kőgombóclevesben kő’ úsznia a kőgombócnak

Amig a kőlevesnek főnie kő’, addig kő’ sör is…

kő’ zene is.

Ha kész a kőleves, kő’ sok éhes száj, aki elfogyassza.

A legvégére kő’ egy tábortűz is!

Kő story: www.tarjanikepek.hu

A KŐLEVES

Egyszer régen egy szegény falusi legény elhatározta, hogy vándorolni indul. Ment, mendegélt napokon át, míg egyszer csak nagyon megéhezett. Mivel tarisznyájában már nem talált egy morzsányit sem a hazai cipóból, elhatározta, hogy betér a közeli faluba, majd csak akad valaki, aki megkínálja egy kis meleg étellel. Csakhogy ebben a faluban csupa szegény ember lakott.

- Ha nem látnak vendégül sehol – mondotta a legény az utolsó ház gazdájának –, majd főzök magamnak kőlevest.

Elcsodálkozott ezen a gazda, és csakhamar híre terjedt, hogy a messziről jött vándor kőlevest akar főzni. A nagy csodára nevetve futottak össze az emberek. A szegény vándorlegény kivette tarisznyájából a fazekát, megtöltötte vízzel, és beletette a követ.

- Megengedné valaki, hogy a fazekat rátegyem a tűzhelyére?

Persze, hogy megengedték, mert nagyon kíváncsiak voltak, mivel kőlevesről még egyikük sem hallott. Amint a víz forrni kezdett, így szólt a vándor:

- Egy kanál zsírral micsoda pompás illata lenne!

Hoztak neki zsírt három kanállal is. Minthogy a víz már javában forrt, egyre türelmetlenebbül várta a falu népe, hogy mi lesz. A legény megkóstolta a levest, és így szólt:

- Pompás, csak egy kicsit sótlan. Jó volna egy kevéske só!

Hoztak sót több marékkal. A legény megkavarta a levest, és újból megízlelte.

- Ha most egy kevés káposzta is volna benne, nincs ember, aki meg ne nyalná mind a tíz ujját utána!

Erre az egyik asszony beszaladt a veteményes kertbe és három nagy fej káposztát hozott. A vándor megtisztította, és beleszelte a párolgó levesbe. A víz csak egyre forrt. A leves már majdnem elkészült, mikor a vendég váratlanul ismét megszólalt:

- Ha még egy falat kolbásszal is megörvendeztetnének, akkor igazán fölséges lenne a leves!

Hárman is hoztak neki egy-egy darab kolbászt, sőt volt, aki egy jókora kenyeret is hozott.

A legény bedobta a kolbászdarabokat a vízbe, és csakhamar elkészült a leves. Akkor levette a tűzről, tarisznyájából kanalat horgászott elő, leült, és jóízűen falatozni kezdett. Közben nagyokat harapott a kenyérből. Olyan jóízűen falatozott, hogy csakhamar kiürült a fazék, csak a kő maradt az alján.

A falubeliek, akik szájtátva álltak körülötte, szinte egyszerre kérdezték:

- Hát a kővel mi lesz?

- A kővel? Azt megmosom és elteszem máskorra, mikor újból olyan helyre érkezem, ahol semmivel sem kínálják meg a fáradt, szegény vándort.

© 2005, lineadigitall
websas.hu