A vándorok még messze járnak
Mert mi kő’ egy kőleveshez? Kő’ aki főz
Kő’ fa a tűzhöz
Kő’ tűz
Ahol tűzvan, ott kő’ füstnek is lenni
Hamár van tűz megkő’ azt nézni, elég meleg-e?
Kő’ a levesbe minden jó
/Lássd a receptet/
Természetesen kő’ egy kő!
Kő’ víz is egy kicsi
Kő’ sör is -egy kicsit több- /igaz ez nem a
levesbe kő’ /
Jó kőleveshez, jó alap is kő’
Kő’ kevergetni is a levest, hogy oda ne
kőzmáljon
Kőlevesbe kőgombóc kő’
Mondtam, hogy kicsit több sör kő’
Most már bele kő’ tenni a gombócot
Egy , kettő, három … kő gombócból sok kő’
Kőgombóclevesben kő’ úsznia a kőgombócnak
Amig a kőlevesnek főnie kő’, addig kő’ sör
is…
kő’ zene is.
Ha kész a kőleves, kő’ sok éhes száj, aki
elfogyassza.
A legvégére kő’ egy tábortűz is!
Kő story:
www.tarjanikepek.hu
A
KŐLEVES
Egyszer régen egy szegény falusi legény elhatározta, hogy
vándorolni indul. Ment, mendegélt napokon át, míg egyszer csak
nagyon megéhezett. Mivel tarisznyájában már nem talált egy
morzsányit sem a hazai cipóból, elhatározta, hogy betér a közeli
faluba, majd csak akad valaki, aki megkínálja egy kis meleg
étellel. Csakhogy ebben a faluban csupa szegény ember lakott.
- Ha
nem látnak vendégül sehol – mondotta a legény az utolsó ház
gazdájának –, majd főzök magamnak kőlevest.
Elcsodálkozott ezen a gazda, és csakhamar híre terjedt, hogy a
messziről jött vándor kőlevest akar főzni. A nagy csodára
nevetve futottak össze az emberek. A szegény vándorlegény
kivette tarisznyájából a fazekát, megtöltötte vízzel, és
beletette a követ.
-
Megengedné valaki, hogy a fazekat rátegyem a tűzhelyére?
Persze, hogy megengedték, mert nagyon kíváncsiak voltak, mivel
kőlevesről még egyikük sem hallott. Amint a víz forrni kezdett,
így szólt a vándor:
-
Egy kanál zsírral micsoda pompás illata lenne!
Hoztak neki zsírt három kanállal is. Minthogy a víz már javában
forrt, egyre türelmetlenebbül várta a falu népe, hogy mi lesz. A
legény megkóstolta a levest, és így szólt:
-
Pompás, csak egy kicsit sótlan. Jó volna egy kevéske só!
Hoztak sót több marékkal. A legény megkavarta a levest, és újból
megízlelte.
- Ha
most egy kevés káposzta is volna benne, nincs ember, aki meg ne
nyalná mind a tíz ujját utána!
Erre
az egyik asszony beszaladt a veteményes kertbe és három nagy fej
káposztát hozott. A vándor megtisztította, és beleszelte a
párolgó levesbe. A víz csak egyre forrt. A leves már majdnem
elkészült, mikor a vendég váratlanul ismét megszólalt:
- Ha
még egy falat kolbásszal is megörvendeztetnének, akkor igazán
fölséges lenne a leves!
Hárman is hoztak neki egy-egy darab kolbászt, sőt volt, aki egy
jókora kenyeret is hozott.
A
legény bedobta a kolbászdarabokat a vízbe, és csakhamar
elkészült a leves. Akkor levette a tűzről, tarisznyájából
kanalat horgászott elő, leült, és jóízűen falatozni kezdett.
Közben nagyokat harapott a kenyérből. Olyan jóízűen falatozott,
hogy csakhamar kiürült a fazék, csak a kő maradt az alján.
A
falubeliek, akik szájtátva álltak körülötte, szinte egyszerre
kérdezték:
-
Hát a kővel mi lesz?
- A
kővel? Azt megmosom és elteszem máskorra, mikor újból olyan
helyre érkezem, ahol semmivel sem kínálják meg a fáradt, szegény
vándort.