aptár
Az
idő számítása csillagászati eseményeken alapul. Az időszámítás két
legfontosabb tárgya a Nap és a Hold, e két égitest keringésének ismerete
a legfontosabb tényező az időszámítás felépítéséhez és megértéséhez.
Az
év számításának kialakulása a Föld Nap körüli mozgásán alapul. Ha az
időt egy meghatározott pontból tekintjük, például a nyári
napéjegyenlőség idejétől a következő nyári napéjegyenlőségig, akkor azt
a következőkben trópusi évnek fogjuk nevezni. Ennek hossza pontosan
365,242190 nap, de a hossz változhat. 1900 körül az év hossza 365,242196
nap volt, és 2100 körül 365,242184 nap lesz.
A
hónap számítása a Hold Föld körüli mozgásán alapul, bár ezt a
kapcsolatot a jelenleg használatos naptárakban másként használjuk. Az
idő az egyik új holdtól a másikig pontosan 29,5305889 nap, ez is
változhat. 1900 körül egy hónap 29,5305886 napig tartott, 2100 körül
29,5305891 nap lesz.
Meg
kell jegyezni, hogy a fenti számok átlagosak. Egy meghatározott év
tényleges hossza több perccel is változhat a többi bolygó gravitációs
ereje miatt. Hasonlóan két újhold közötti idő is változhat a Nap
gravitációs ereje s a Hold pályamozgása következtében.
Sajnos a trópusi év hossza nem a többszöröse a zsinati évnek, ami azt
jelenti, hogy 12 hónapos évvel a mi hónapszámításunk és a Hold forgási
ideje közötti kapcsolatot nem lehet fenntartani. 19 trópusi év megfelel
234,997 zsinati hónapnak, ami közel egész szám, így csak minden 19.
évben esnek a Hold fázisai a zsinati hónappal megegyező dátumra. Ezt a
19 éves periódust Meton ciklusnak hívjuk Meton nevű csillagász után, aki
az i.e. 5. században Athénban élt.
A
keresztény naptár a Föld Nap körüli forgásán alapul, míg a hónapoknak
nincs kapcsolata a Hold mozgásával.
Az
iszlám naptár a Hold mozgásán alapul, míg az évnek nincs kapcsolata a
Föld Nap körüli mozgásával.
A
zsidó naptár mindkettőt kombinálja, az évek számításának alapja
kapcsolódik a Föld Nap körüli mozgásával, és a hónapok kapcsolódnak a
Hold mozgásához.
Az év
Meghatározásai:
Uralkodási év
(annus regni, imperii, pontificatus)
Először a bizánci császári oklevelekben tűnt fel, de idővel átvették a
nyugati uralkodók és egyházfők, így a Merovingok, majd Nagy Károlytól
fogva a császárok, és a pápák is II. Hadriánus óta (1124-30). Nemcsak
uralkodók, hanem érsekek, és más főpapok is használták. Magyarországon
II. Andrásnál jelent meg először (1207-ben), azóta királyaink
következetesen használták.
Fontos, hogy az annus regni nem esik egybe (általában) a rendes
évvel, mivel ezt az ún. epochális nap alapján számították. Ez a
pápáknál a felszentelés (consecratio), a német császároknál a
koronázás, míg a magyar királyoknál a trónra lépés napja (habár II.
András sokszor Imre halálától számította). Az uralkodási évek
problémája, hogy azok csak egy adott korszakon belül használatosak, és
feloldásukhoz szükséges annak ismerete, mikortól is számítódnak
Indictio:
Kétes eredetű, a kora középkortól használatos keltezési módszer; talán
egy egyiptomi, ciklikus összeírás lehetett az alapja (ugyanakkor
kapcsolatba hozták a római adószedéssel is, így magyarban adókör
a neve). A középkorban az indictio alatt 15 éves ciklust
értettek, ezen belül az éveket 1-től 15-ig terjedő sorszámmal jelölték,
ilyesféleképpen: indictione VIII. Az egyes ciklusokat nem
számolták.
Kiszámítása: i. e. 3-at cikluskezdő évnek tartották, így ha a mai
évszámhoz hozzáadunk 3-at, és ezt elosztjuk 15-tel, a maradék
lesz az indictio (ha nincs maradék, az indictio 15).
Azonban az indictiós év nem kötelezően esett egybe a rendes
évekkel; sőt, többfajta indictiós évkezdett is volt. Az ún.
görög indictio (indictio Graeca) kezdete szeptember
1-re, a Beda-féle indictio (indictio Beda v. Caesarea)
kezdete szeptember 24-re, a pápai indictio (indictio
Romana v. pontificana) kezdete december 25-re vagy január 1-re
esett. (Ha az indictiós év kezdete nem január 1. volt, az év
második, kisebbik felének az indictiója a következő évé volt).
Magyarországon főként a XII-XIII. században használták, hol a görög, hol
a pápai indictiót; a XIV. századtól már kevésbé gyakran, s
leginkább január 1-i évkezdettel.
A
húsvét számításánál használt aranyszám epacta és
concurrens az indictióhoz hasonlatosan egy adott cikluson
belül meghatározhatta az évet is; a XII-XIII. században Magyarországon
évjelölőként is előfordultak.
Keresztény éra
(aera vulgaris):
A
fentiekkel ellentétben ez már nem egy adott korszakon, évkörön belül
határozza meg az időt, hanem egy adott kezdőponttól folyamatosan. Igazi
elterjedése a VIII. századtól számítható, így Magyarországon már a
kezdetektől ezt használták.
A
keresztény éra szerinti évek kezdőpontja Jézus Krisztus (feltételezett)
születési ideje; az így számított éveket ilyesféle módokon jelölték:
annus Domini (A.D.), annus ab incarnatione Domini, annus gratie, a verbi
incarnati, annus a nativitate Dominis, stb.; kezdetben latin
betűkkel – számokkal - szavakkal jelölték, később kezdték csak az arab
számokat használni.
Az
evangéliumokból kikövetkeztethető évek, amikor Jézus született, i. e. 6
és i. u. 6 közé esnek. Középutas megoldásként Eusebius egyházatya Jézus
születését a i. e. 1-re tette (átszámítva a mai időszámításra).
525-ben kezdett neki Dionysius Exiguus római apát a
húsvétszámításhoz használatos táblázatai kidolgozásához. Szakítva az
addig szokásos módszerrel, miszerint az éveket Diocletianus császár
trónra lépésétől számították, az "Úr megtestesülésének" évétől
számította az időt. Különféle számítások alapján jelölte ki Jézus
Krisztus születésének évét a 195. olimpiász 1. évére, Róma alapításának
754. évére, a Szeleukida-éra 312. évére.
Ez
az új rendszer fokozatosan elterjedt a nyugati keresztény világban.
Bizánc ragaszkodott a saját világ-érájához, de főként a nagy angolszász
egyházatya, Beda Venerabilis hatására, lassan mindenki ezt
használta; a XI. században már gyakorlatilag kizárólagos volt a
használata.
Gond
azonban, hogy a keresztény éra szerinti évek kezdetét más-más napokra
tették. A következő évkezdetek (stilusok) voltak
használatban:
*
Január 1.
(stilus communis v. Circumcisionis) Ókori eredetű, a
Julianus-naptár is január 1.-én kezdődött - pont ezért, a pogány eredet
miatt nem kedvelte az Egyház. Inkább a polgári életben használták, az
Egyház csupán utólag hódolt be, s tette ünneppé (Circumcisio Domini)
január 1-ét. A XIV. századig hivatalos iratokban ritkán használták, s
csak a XVI. századtól vált igazán elterjedtté. Magyarországon azonban
már a XIII. századi királyi oklevelekben is előfordult.
*
Március 1.
Régi római eredetű évkezdet, később a frankok használták, mivel ekkor
tartották gyűléseiket; a középkori Velencében végig ezt használták.
*
Március 25.
(stilus Annuntiationis v. incarnationis) Valószínűleg Itáliából
elterjedt évkezdet: Krisztus földi létének kezdetétől (Annuntiatio
Mariae) számítja az évet. Két számítási módja létezett, a firenzei
(calculus Florentinus) és a pisai (calculus Pisanus): a
gyakoribb firenzeinél a mai mód szerint számított év január 1.-március
25. közé eső részében eggyel alacsonyabb évszámot írtak; a pisainál
ugyanekkor a március 25. utáni időszakban eggyel magasabb évszámot
használtak. Magyarországon kevéssé volt használatos, főleg dalmát vagy
olasz hatásra (ekkor is a firenzei).
*
Húsvét
(stilus pasqualis v. gallic(an)us) Az év húsvéttól húsvétig
tartott. Mivel a húsvét más-más napokra esik az egymást követő években,
a napok száma több vagy kevesebb lesz 365-nél; előfordulhat az is, hogy
majdnem egy egész hónap kétszer szerepel egy évben. Így pl. 1374-ben az
év április 1-én kezdődött, április 20-ig tartott, s így áprilisnak több
mint a fele kétszer is szerepelt. Ezért ilyenkor keltezéskor jelezték,
hogy melyik napról van szól (post pasqua v. ante pasqua).
Különösen francia földön használták.
*
Szeptember 1.
Az ortodox vallást követő népek és országok évkezdete.
*
December 25.
(stilus Nativitatis) Igen elterjedt, gyakorta kizárólagos Nyugat-
és Közép- Európában. Magyarországon is alapvetőn ezt használták (noha a
januári 1-i évkezdet is egyre gyakoribb lett). December 25. után a mai
számításnál eggyel magasabb évszámok szerepelnek.
Hónap, évszak
A
középkorban átvették a rómaiaktól a 12 hónapot, azok latin nevét,
valamint a hónapok hosszát; ugyanakkor a hónapoknak magyar nevük is
volt.
Mai név
Latin név
Magyar név
Napok
Január Januarius Boldogasszony hava 31
Február Februarius Böjtelő hava
28*
Március Martius Böjtmás hava
31
Április Aprilis Szent György hava
30
Május Maius Pünkösd
hava 31
Június Iunius Szent Iván
hava 30
Július Iulius Szent Jakab
hava 31
Augusztus Augustus Kisasszony hava 31
Szeptember September Szent Mihály hava 30
Október October Mindszent hava 31
November November Szent András hava 30
December December Karácsony hava 31
*
szökőévekben 29 nap
Az
évszakot a dátumoknál szinte egyáltalán nem vették figyelembe, csak
általános, s nem pontos időmeghatározásra használták őket (pl. ősszel,
nyáron, ill. hasonló kifejezések, mint aratáskor, szüretkor). Egyébként
a négy napforduló jelölte az évszakok kezdetét s végét.
Hét
Eredetileg a Hold fázisaihoz kapcsolódhatott, s így egy holdhónap 1/4-e
lehetett - más vélemények szerint kabbalisztikus okok is közrejátszottak
kialakulásában (a hét mint szent szám). Idővel azonban függetlenné vált
a Nap és a Hold járásától, és csupán 7 napot jelent (lásd hét, vagy
latinul septimana). A Bibliából származik az egy hét: 6 munkanap
- 1 pihenőnap felfogás, amely a zsidó, a keresztény és a mohameden
naptárban is megjelenik, más-más napot téve meg pihenőnapnak (szombat,
vasárnap, ill. péntek).
Az
ókorban a napokat a hét ismert bolygónak (köztük a Napnak és a Holdnak)
rendelték alá. A germánok pedig isteneikről nevezték el őket (ez még
tetten érhető egyes angol és német nap-elnevezésekben), a magyarban a
hétfő (hét feje, kezdete) és a kedd (kettednap) a szláv nevek fordítása,
a szerda, a csütörtök és a péntek szláv, a szombat a zsidó sabbathból
származik, míg a vasárnap a vásárnapból ered.
A
kereszténység, mivel el akart térni a zsidóktól, az Úr pihenőnapját
vasárnapra tette; ugyanakkor a napok számozásban gyakran felismerhető a
zsidó hagyomány, miszerint a hét szombatig tart (pl. a latin
számozásban, vagy a szláv szerdában).
Magyar
latin, ókor latin, középkor
Vasárnap Dies Solis (Dies)
Dominica (feria prima)
Hétfő Dies Luna feria
secunda
Kedd
Dies Martis feria tertia
Szerda Dies Mercurii feria quarta
Csütörtök Dies Jovis feria quinta
Péntek Dies Veneris feria sexta
Szombat Dies Saturnii feria septima,
sabbatum
Gyakran használták - Magyarországon is - az octava és a
quindena kifejezéseket, amely egy meghatározott napra egy hét ill. 2
hét múlva rákövetkező napot jelentett (azért 8 és 15 szerepel a
nevekben, mert római módra mind a kezdő, mind a végnapot beszámították).
Így pl. in octavis festi Epiphaniarum a Vízkereszt (jan.6.) utáni
nyolcadnapot, azaz január 13-at, in quindenis festi Epiphanirarum
pedig január 20-at jelent. Infra, inter, intra, sub
praepositiókkal viszont az octava az adott nap után következő hetet
jelenti: feria tertia infra octavas Epiphaniarum Vízkereszt utáni
keddet jelent.
Mivel egy év 52 hét és 1 (vagy szökőévben 2) nap, a hetek átmennek egyik
évből a másikba, és az egymást követő években az ünnepnapok (kivéve a
mozgókat) a hét más-más napjaira esnek. A középkorban annak
megállapítására, hogy az adott év melyik napja a hét mely napjára esett,
a vasárnapi betűt használták (littera Dominicalis).
Eszerint az év napjait - január 1-től - az ABC betűivel kezdték jelölni;
az év első vasárnapjához kerülő betű (A, B, C, D, E, F vagy G) lesz az
év vasárnapi betűje. Ezután, ha tudták, hogy az adott évhez milyen
vasárnapi betű tartozott, már kiszámítható volt, melyik ünnep a hét
melyik napjára esett.
Fontos, hogy szökőévben a szökőnap (február 24.) betűje megegyezik
február 23. betűjével, így szökőévben két vasárnapi betű van: az első
február 24.-ig érvényes, a második pedig utána (a megelőző betű, azaz
pl. D-ből C, A-ból G lesz).
A nap
A
középkorban sokáig a római rendszer szerint számolták a hónapok napjait,
azaz: három határnaphoz viszonyították, melyek közül a Kalendae a hónap
első, a Nonae az 5-ik vagy 7-ik, az Idus a 13-ik vagy 15-ik napra esett.
Az ún. MILMO hónapokban (Martius, Maius, Iulius, Oktobris) a Nonae a
7-ik, az Idus a 15-ik napra esett, a többi 8 hónapban 5-ik, ill. 13-ik
napra. Fontos, hogy a rómaiak visszafelé számolták a
határnapoktól a napokat, ráadásul mind a határnapot, mind a végnapot
beszámították.
Az
ókorban egy dátum ilyesféleképp nézett ki: ante diem quintum Kalendas
Iulias (V.Kal.Iul.), míg ugyanez a középkorban: quinto Kalendas
Iulii. A határnapot megelőző napra használták az ókori Pridie-t,
de a secundo sőt, a primo die Kal.-t is (ez utóbbi néha
maga a határnap), valamint az Ultimis Kalendis vagy ultimo
Kalendarum kifejezéseket is.
Megjegyzendő, hogy a számolásban meglehetősen járatlan középkori írnokok
gyakorta csak kínkeservvel boldogultak ezzel a meglehetősen bonyolult
rendszerrel, és gyakran hibáztak, például nem vissza-, hanem előrefelé
számoltak.
A sorszámozás már az ókorban, a rómaiaknál is ismeretes volt, a
középkorban használták is, de igazán csak a XIV. századtól, s csak az
újkorban lett általánossá. Magyarországon az Árpád-házi királyok idején
felbukkant olykor-olykor, de nem volt gyakori.
Az
olasz számítási mód (consuetudo Bononiensis) tulajdonképp
a kettő keveréke, ugyanis a hónapot két részre osztották, s az első
felében (31 napos hónapnál ez az első 16, 30 és 29 naposnál az első 15,
28 naposnál az első 14 nap) rendes sorszámokkal jelezték a hónap
napjait, a mense intrante hozzátétellel (így die quinto
intrante Augusto augusztus 5-ike). A hónap másik felében viszont
visszafelé számolták a napokat, római módra, csak nem Kalendae-től,
hanem a hónap utolsó napjától, a mense exeunte hozzátételével
(így die IX. exeunte Augusto július 23. (31-9+1)). A hónap utolsó
napját rendszerint dies ultimusnak, az ezt megelőzőt dies
paenultimusnak nevezték. Főként Észak-Itáliában használták, de
máshol is előfordult, így néha, a XIII. századtól, Magyarországon is.
A
középkorban a X-XI. századtól az általánosan használt napjelölés az
egyházi ünnepek szerinti volt - Magyarországon is, de csak a XIII.
századtól. Eszerint vagy azt jelölték, hogy az adott dolog melyik
ünnepen történt, vagy pedig a legközelebbi ünnephez viszonyították,
legyen az előtte vagy utána. Noha elvben minden nap ünnepnap (sőt, a
szentek nagy számából adódóan egy-egy nap több szent ünnepe is egyben),
keltezésre csak bizonyos ünnepeket használták, főleg olyanokat, melyeket
a nép megült (festa fori).
E
keltezést két dolog nehezíti: egyrészt, hogy az ünnepeket nem teljesen
ugyanakkor tartották az egész keresztény világban - azaz ismerni kell a
kor és a hely sajátosságait -, valamint az állandó és a változó ünnepek
léte.
Az állandó ünnepek
(festa immobilia) az évnek mindig ugyanazon a napjára estek
(kivéve bizonyos eseteket, amikor fontos változó ünnepek - pl. a húsvét
- miatt abban az évben esetleg másik napra tették át őket). Ilyen
állandó ünnep pl. a karácsony (dec.25.), vízkereszt (jan.6.), a Mária-
ünnepek és a szentek napjai.
A változó ünnepek (festa mobilia) más-más napra estek a
különböző években, habár előre meghatározott és meghatározható módon.
A
legfontosabb változó ünnepek a vasárnapok, különösen egy részük, amelyek
egy-egy kiemelt ünnep után következtek; vagy ilyenek a kántorböjtök.
Mindazonáltal a legfontosabb változó ünnep a húsvét, és a vele
összefüggő ünnepkör. A húsvét részletes leírása a kereszténység alatt
található meg.
Magyarország
speciális ünnepei voltak: Szent László ünnepe (Elevatio S.Ladislai)
június 27-én, Depositio Ladislai július 29-én, Szent István
király ünnepe (gyakran csak festum sancti Regis) augusztus 20-án
és Szent Imre herceg ünnepe (Emerici Ducis) november 5-én.
Ezenkívül Magyarországon Szent György napja nem április 23., hanem 24.;
a Quasi modo vasárnap utáni hétfő pedig szintúgy speciális,
keltezésben használatos ünnep, a Concussio ovorum.
Az ünnepek nagy száma persze lehetővé tette, hogy egyazon dátumot
többféle módón is kifejezzenek. A formula, ha nem magára az ünnepnapra
esett a dolog: feria secunda post festum Sancti Petri apostoli,
azaz Péter apostol ünnepe utáni hétfő (nem sorszám!), illetve ante
festum, ha ünnep előtt. Fontos még a vigilia (profestum),
amely a főbb ünnepek előnapját (előtte való napot) jelenti, és szintén
ünnepnek számít (ezért tartjuk karácsonyt már december 24-én, noha
karácsony napja december 25.). Néha előfordul az in crastino
kifejezés is, amely egy adott ünnepre rákövetkező napot jelenti.
Lengyelországból terjed el német, cseh, magyar területen a csízió
(Cisioianus). Eléggé széles körben használt keltezési módszer
volt annak ellenére, hogy talán minden módszer közül ez volt a
legnehézkesebb (nem véletlen a mondás: érti a csíziót). Lényege,
hogy minden hónapra a főbb állandó ünnepek neveinek kezdőszótagjainak
felhasználásával 2-2 soros hexametereket alkottak (a megjegyezhetőség
okán). E 2 hexameter pont annyi szótagból állt, ahány napból az adott
hónap, és az egyes ünnepek nevének kezdő szótagja a vers annyiadik
szótagjára esett, ahányadik napra a hónapban maga az ünnep. Keltezéskor
a vers megfelelő szótagját írták le. (Maga a Cisioianus ill. a
csízió a legelterjedtebb középkori forma első szavából - Cisio -
származott.)
A nap részei
Mint
ismeretes, a napot a sumérek osztották részekre, méghozzá 12 órára, az
órákat pedig 30-30 percre. Így hát egy sumér óra 2 mainak, egy sumér
perc 4 mai percnek felelt meg.
A
középkorban azonban nem nagyon használtak órákat és perceket, mivel
úgysem tudták pontosan mérni ezeket. Így például a nyári órák (horák)
hosszabbak voltak, mint a téliek. Úgy ismert, hogy már a rómaiak is 12
részre osztották a nappalt, és 4-re - 4 őrszolgálatra - az éjszakát. Nem
csoda, hogy utáltak télen őrködni a katonák, mivel nem elég, hogy hideg
volt, még tovább is tartott)
Német nyelvterületen használták az un. Kleine Uhrt (kis óra),
amikor az éjféltől éjfélig tartó időszakot 2-szer 12 órára osztották;
ugyanakkor használták a Grosse Uhrt is, amikor is nyáron a
nappalt 16, az éjjelt 8 részre osztották, télen pedig megfordítva, a
nappalt 8, az éjszakát 16 részre.
Továbbá az órák helyett alkalmazták az imák idejét is:
Matitinum (?)
Hora prima (kb.6 óra)
Hora tertia (kb.9 óra)
Sexta (dél felé)
Nona (kb.3-kor)
Vesperas (alkonyatkor)
Completorium (napnyugta előtt vagy után)
Az
órákat természetesen kisebb részekre is osztották, így pl. 4 punctumra
vagy quadratára - fertályórákra -, 10-10 momentumra, 12-12
unciára...
Schramm Judit