A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA

meghonosításának hiteles története

Bizonyára megértenek. A történet szereplője vagyok. Ha magamról kell írni mindig valami furcsa érzés motoszkál bennem. Akik ismernek, azok tudják:

távol áll tőlem az öntömjénezés. Most azonban mégis meg kell szólalnom, még ha érintett vagyok is. Az elmúlt hónapokban Ugyanis sokféle módon beszéltek a Napról, amelynek valóban kezdeményezője voltam. Az ötlet gazdája és egyben az elterjesztés gazdája is. Ebben nagy segítségemre volt a Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesülete, Nógrád Megye Közgyűlésének vezetése, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központja, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete és sok-sok kollégám szerte az országban.

A „honnan is indult az egész” kérdésre úgy érzem pontos, hiteles választ kell adnom. Hál’ Istennek megőrződtek a dokumentumok, indítványok, levelek, újságcikkek, interjúk.

A Szociális Munka Napja ötletének és elindításának pontos története. Innen alulról. Egy olyan megyéből, ahol még mindig nehezebb élni az átlagnál.

A történetben végül is az a lényeg, hogy egyre több helyen az országban szentelnek egy napot a segítő hivatást végzők munkájának méltó elismerésére. Nem Ünnep ez, hanem főhajtás a „szeretetorvoslás” elhivatott robotosai előtt.

Hogyan is kezdődött?

1997. augusztus végén tudomást szereztem arról, hogy az IFWS, a Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete nagyszabású, az Európai Unió által finanszírozott kutatási programban összegezte tapasztalatait a társadalmi kirekesztettség kezelésével kapcsolatban. Később hozzájutottam egy írásos elemzéshez is.

Az európai projekt keretében Nyugat-Európában, de Közép-Európában is számtalan szeminárium szerveződött (november 1 2-ére), ahol a szociális munkások azon tapasztalataikat vitatták meg, melyeket a marginalizálódott csoportokkal, egyénekkel való foglalkozás során szereztek.

Mivel a program kutatási eredményeket is felhasznált, ezért felhívással fordult a nemzeti kormányokhoz, hogy közösségekkel, civil szervezetekkel, döntéshozókkal, szociális szakemberekkel tanácskozva dolgozzák ki olyan projekt terveit, melyek előbbre viszik a társadalmi beilleszkedést segítő folyamatokat.

Az európai dimenzió hangsúlyozása mellett az IFWS arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában a társadalmi stabilitást és a társadalmi integráció érvényesülését jelentős mértékben fenyegetik azok a nagyszámú embertömegek, akik a társadalom normális működéséből való kirekesztődés felé sodródnak, kilátástalan élethelyzetük által mintegy „kiilleszkednek” a társadalomból.

A „kirekesztés” és a „kiilleszkedés” fenyegető jelenségeit elsősorban az inaktivitás, a tevékenység hiánya, a részvétel hiánya terminusokkal határozták meg. A tapasztalatok összegzői utaltak arra is, hogy ezek a jelenségek gyakran a koordinálatlan és konfliktusokkal terhelt szociálpolitika nem szándékolt „eredményei”.

Szeptember elején megtudtam, hogy az IFWS egy alkalomra, 1997. november 12-érc meghirdeti a „Szociális Akció Nemzetközi napját”, amelynek keretében a Szociális Szakmai Szövetség az akkor még Népjóléti Képzési Központtal közösen konferenciát szervez Budapesten, „A marginalizáció és a kirekesztés személyes és társadalmi tényezői” címmel. Emlékszem, Czike Klárával a Szociális Szakmai Szövetség akkori titkárával, vagy egyszemélyes „apparátusával” együtt voltunk felelősek a szervezésért. A konferencia sikeres volt.

Neves külföldi és hazai szaktekintélyek elemezték a problémát, felhasználva a már említett európai projekt tapasztalatait.

Az ország különböző részeiből és a fővárosból több százan vettek részt a rendezvényen.

Már az információk birtoklása (kutatási anyag) és az előkészítés kapcsán „megindult” az agyam. Ha már nem lesz több ilyen nemzetközi akciónap, ahol a szakma „megmutathatja magát”, akkor kellene egy évente szervezett szakmai nap, ami csak a miénk. A dátum adta magát, hiszen november tizenkettő, a nemzetközi akció napj ának emlékére, hagyományozására időtálló dátumnak ígérkezett.

Régóta dédelgetett tervem hirtelen „testközelbe” került. Eldöntöttem magamban, hogy elindítom a kezdeményezést: november 12-e legyen a Szociális Munka Napja, „mutassa meg magát” végre a szociális szakma, a gyermekvédelem, a segítő hivatást végzők, az önkéntesek, a szociális képzésben dolgozó kollégák.

Azt gondoltam, hogy ez a nap egyfajta nyilvános kommunikáció a társadalommal erről az igen nehéz „terepről”. Arra is gondoltam, hogy esetleg minden évben más-más társadalmi- szociális probléma felvetése kerülhetne a nyilvános viták, elemzések élére. Éppen ezért nem ünneplésre gondoltam, hanem elsősorban igazi párbeszédre: egyrészt a szakmán belül, másrészt a nyilvánosságon keresztül a döntéshozókkal, illetve a társadalom szociálisan érzékenyebb részével és persze a civil szférával, az egyesületekkel, az egyházakkal.

Végül az ötletet mint megyei képviselő, a Nógrád Megyei Közgyűlés Szociális Bizottságának elnöke, de inkább mint szociálpolitikus terjesztettem a Nógrád megyei közgyűlés elé, 1997. szeptember 25-én.

A jelenlévő képviselők 68,5 %-a támogatott. Határozat született arról, hogy Nógrád megyében minden év november 12-e legyen a Szociális Munka Napja. Javaslatom alapján a közgyűlés megalapította a „Salkaházi Sára Díjat”, amelyet ezen a napon adnak át a szociális ágazatban kimagasló munkát végző egyéneknek, kollektíváknak. Három darab kitüntetésről van szó, amellyel emléklap, művészi kivitelezésű plakett és ötvenezer forint jár.

A következő lépés azt volt, hogy az 1999. április 29-i Közgyűlésen javasoltam a kezdeményezés országossá tételét. Döntés született arról, hogy Nógrád Megye Közgyűlése és az akkori nevén Népjóléti Képzési Központ (ma Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet képzési Központja) együttesen felhívással fordul a fővárosi és megyei Közgyűlések felé, hogy „november 12-én a Szociális Munka Napján rendezvényeken méltassák a szociális szakemberek áldozatos munkáját, alapítsanak az alkalomhoz illő kitüntetéseket, elismeréseket. Kértük a megyéket, hogy szólítsák meg a települések önkormányzatait, az egyházakat és a civil szervezeteket is.

A kezdeményezés, az eredeti ötlet még azzal adós, amit az elején írtam:

nyilvános kommunikáció a társadalommal erről az igen nehéz „terepről”, igazi párbeszéd ezen a napon (vagy környékén) szakmán belül, vagy a döntéshozókkal, vagy a társadalom szociálisan érzékenyebb részével, vagy civilekkel.

Tudom, ez még várat magára. Most inkább Ünnep van, (és ez nem baj) köszöntések, elismerések és kellő méltóság is jelen van ezeken a rendezvényeken e szakma említése kapcsán.

Kilenc év telt el a kezdeményezés óta. Igaz, Nógrádban, 2006-ban ez már a tizedik alkalom, hiszen az 1997-es konferenciával egy időben, egy napon, Salgótarjánban megrendezésre került az első Szociális Munka Napja.

Így utólag azt mondom, hogy nem is indulhatott volna ez a kezdeményezés máshonnan, csak Nógrádból. A „szociális toplisták” sereghajtói voltunk (még vagyunk is!). akkor is, (ma is), velünk élt a szegénység, a még mindig magas munkanélküliség, az országon belüli peremhelyzeti létünk. Optimizmusunk kitörési pontokat remélt, remél.

Azt tapasztaltam, hogy szájról-szájra terjed e nap hagyományozódásának igénye. Újak és újak kérnek információkat arról, hogyan kezdődött, „ki rendelte el”(?), mi a nap lényege, miért van, stb.

A megyékben, a régiókban, a városokban, falvakban egyaránt nagy szerepe van a hagyományozásban az intézmény-fenntartóknak, de a szociális képzőhelyeknek, az önkormányzatoknak, az egyházaknak és nem utolsó sorban a szociális és gyermekvédelmi szakmai szervezeteknek, a civileknek, az önkénteseknek.

Nem vagyok híve a köldöknéző találkozóknak, sem a magunk ünneplésének. Ezért tartom meghatározó tényezőnek a nyilvánosságot, a médiát, hogy legalább ezen az „egy” napon fordítsa felénk a társadalom lelkiismeretét, hiszen ez fokozhatja (megtermékenyítheti!) a társadalmi szolidaritást, lehetőséget kínálhat a polgárok részvételére a segítő hivatások támogatásában. S ha ez a hétköznapokban is elő - előfordul, akkor már megérte „ötletelni”.

ÖSSZEFOGLALVA A TÖRTÉNTEKET:

1. 1997. szeptember 25-én, a Nógrád Megyei Közgyűlés soros ülésén Demus Iván tanácsnok, a Szociális Bizottság elnöke javaslatot tett a Szociális Munka Napj ának megünneplésére, illetve a szociális és gyermekvédelmi ellátás területén dolgozó szakemberek munkájának méltó elismerése céljából egy Új kitüntetés megalapítására. (A díj elnevezése: Salkaházi Sára Díj)

- A jegyzőkönyv tanúsága szerint a jelenlévő 38 közgyűlési tag közül 26-an igennel szavaztak, 7 fő ellenezte és 4-en tartózkodtak.

2. A Szociális Munka Napja azért lett november 12-e, mert a Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete 1997. november 12-ére (egy alkalomra) meghirdette a Szociális Akció Nemzetközi Napját, amelynek fő témája a kirekesztés elleni harc volt. A nemzetközi akciónap emlékére, illetve az akciónap tartalma miatt született az a javaslat, hogy ezentúl Magyarországon (legelőször Nógrádban) minden évben november 12-e legyen a Szociális Munka Napja.

3. Ezt követően megindult a szervező munka, amely azt célozta, hogy a kezdeményezés váljon Országos mozgalommá, váljon elfogadottá a nap. 1997. november 12-ét követően egyre több megyében, városban, intézményben szerveztek ünnepséget.

A megyék, városok díjakat alapítottak a legjobbak elismerésére. 1998. november 5-én keltezett levelében Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke kérte az akkor hivatalban lévő illetékes minisztert Harrach Pétert, hogy vállaljon védnökséget a kezdeményezés felett.

1999. április 29-i ülésén Nógrád Megye Közgyűlése — ugyancsak Demus Iván javaslatára — felhívással fordult a megyék és a főváros közgyűlései, valamint a települések önkormányzataihoz november 12-e megünneplésére.

Rohamos tempóban terjedt a kezdeményezés.

4. A Szociális Munka Napjának legitimációja 2000. augusztus 30-án következett be, amikor is az országos írott sajtóban megjelent a hír, hogy a „szociális területen dolgozók november 12-én, a szociális munka napján kapják meg az ígért egyszeri bérkiegészítést.

Az Országos sajtóban ekkor jelent meg a november 12-i dátum és a szociális munka napja megnevezése.

(Bár az igazsághoz tartozik, hogy a Népszabadság 1999. november 6-án kis hírben tudósított a Nógrád Megyei rendezvényről, sőt a kezdeményezésről, hogy legyen országosan is elismert ez a nap.)

5. 2000. novemberében Budapest főváros, (az Akácos udvar és a VIII. kerület közös szervezésében) megrendezte az első Szociális Munka Napját, amelyen az illetékes miniszter kitüntetéseket adott át.

6. A szociális és családügyi miniszter 10/2000. (X.18.) SZCSM. rendeletében, amely a miniszter által adományozható elismerésekről szól, a 2. . (1) bekezdés c.) pontjában olvasható a díjak adományozásának időpontjai között november 12-e, a Szociális Munka Napja.

7. A kezdeményezés tehát átlendült a holtponton, 2001-ben szinte valamennyi megyében szerveztek kisebb-nagyobb „ünnepséget” a Szociális Munka Napján.

8. Az első országos rendezvényre, amelyet Csehák Judit akkori miniszter támogatott 2002. november 12-én került sor a BM. Duna Palotában.. A rendezvény szervezését a Szociális Szakmai Szövetség a szakminisztériummal közösen végzi azóta is, minden évben.

Íme, egy alulról jött kezdeményezés története, amelyben sok-sok partner, közreműködő, lobbista és szakmabeli tett meg mindent, hogy legyen egy „ünnepnapja” ennek a cseppet sem könnyű szakmának, a segítő hivatást végző szakembereknek szerte az országban.

Balassagyarmat, 2006. október 25.

Demus Ivan

„Nógrád Megye Salkaházi Sára Díja"

9. §

(1) Nógrád Megye Salkaházi Sára Díja adományozható egyéneknek és közösségeknek, akik a megyében vagy a megye érdekében a szociális ellátás és igazgatás, valamint a gyermekvédelem területén kimagasló munkát végeztek, illetve kiemelkedő eredményeket értek el.

(2) Az átadás ideje minden évben a Szociális Munka Napja alkalmából november hónapban megrendezésre kerülő megyei szintű szakmai rendezvény, melyet a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központja (Salgótarján) rendez.

(3) A kitüntető díjból évente legfeljebb három adható.

(4) Nógrád Megye Salkaházi Sára Díja emlékplakettje:

kör alakú, 100 mm átmérőjű, átlag 5 mm vastagságú, bronzból készült kétoldalas plakett; egyik oldalán a szociális ellátást és igazgatást, gyermekvédelmet jelképező dombormű, másik oldalán középen a megye címere, körülötte felirat: "Nógrád Megye Salkaházi Sára Díja".
Az emlékplakett alkotója: Pénzes Géza grafikusművész.

Szociális Munkáért Díjban részesült:

1997.

                       Andriasik Jánosné nevelő - Felsőpetény

Salkaházi Sára Díja”-ban részesültek:

1998.

   Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet I. osztály dolgozói kollektívája

A bátonyterenyei Ezüstfenyő Otthon volt szentkúti részlegének dolgozói kollektívája

dr. Ponyi Béla nyugalmazott igazgató.

1999.

                        Csillik Józsefné, a balassagyarmati Városi Idősek Otthona igazgatója

                        Szvorád Andrásné, a hivatal főtanácsosa

                        Füzesi István, a gyermekvédelmi központ igazgatója

2000.

                        Csányi Katalin védőnő

                        Ezüstfenyő Otthon Mizserfai részlege kollektívája

                        László Mária Eszter szegénygondozó nővér

2001.

                      Divéki Józsefné Bátonyterenye Város Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője

                        Huszár Jánosné Ludányhalászi Ápoló Gondozó Otthon és Rehab. Int. főnővér

                        Serfőző Tamás a bátonyterenyei Ezüstfenyő Idősek Otthona igazgatója

2002.

Hajnal Józsefné, a szécsényi Városi Önkormányzat Idősek Ápoló Otthona

intézményvezetője

                        Huszkó Zsuzsanna a balassagyarmati Reménysugár Otthon igazgató helyettese

                        Kajdy Lászlóné a balassagyarmati Gyermekjóléti Szolgálat vezetője

2003.

                        Rácz Andrásné vezető főtanácsos

                        Szentpéteri Ferencné szakápolónő

                        Reménysugár Otthon Fogyatékos Otthoni részlegének 200/3-as csoportja

2004.

Bacsa Istvánné Balassagyarmat Város Polgármesteri Hivatala Szociálpolitikai főmunkatársa

Verbói Tiborné Nógrádmegyeri Idősek Otthona igazgatója

Odlerné Tiszovszki Mária, Pásztó Város Területi Gondozó Központjának igazgatója

2005.

                        Lőrik Józsefné Felsőpetény

                        Bőhm Sándor

                        Lakiné Kovács Enikő

2006.

                        Demus Iván

Horváth Ferencné

ludányhalászi Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézet

III. számú gondozási egységének

2007.

                        Dr. Fehér Edit

                              Ferences Szegénygondozó Nővérek