„Az igaz segítő az, aki megfogja a
kezed,
De a szívedet érinti meg.”
A hagyományokhoz hívem idén is megünnepelték a Szociális Munkások Napját
Salgótarjánban
Idén – 2007. november 9-én, 15 órától – , immár 11. alkalommal került sor a
Nógrád megye Önkormányzat, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet és a
Szociális Igazgatók Magyarországi Egyesülete közös szervezésében a Szociális
Munka Napja ünnepségre.
A rendezvényre mint eddig mindig, most is a Nemzeti Szakképzési és
Felnőttképzési Intézet Salkaházi Sára termében került sor (Salgótarján, Május 1.
út 54).

A Himnusz elhangzása után Sisák Imre, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Szociális és Egészségügyi Bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Ezt követően Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
mondott ünnepi beszédet, s adta át a
Nógrád Megye Salkaházi Sára Díjat
Dr. Fehér Editnek, a balassagyarmati
Reménysugár Otthon igazgatójának és a szécsényi
Ferences Szegénygondozó Nővérek
képviselőnek, Rosu Anna M. Mariannának.
Az ünnepi műsort a Szózat hangjai
zárták s az ezt követő állófogadáson a résztvevőknek Demus Iván, a Nemzeti
Szakképzési és Felnőttképzési Intézet főigazgató-helyettese mondott
pohárköszöntőt.
A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA
meghonosításának hiteles története
Prokai
Judit |