Szociálpolitikáról alapfokon:

   A szociálpolitika német eredetű kifejezés, először Riehl használta a 19. században. A mai értelmezése hosszú fejlődési folyamat eredménye. Szociálpolitikán kezdetben a gazdasági folyamatokban keletkező feszültségekre, a szegénység enyhítésére szolgáló intézkedéseket értették.

   Minden társadalomban léteztek „szociális problémák”, amelyeket a közösség érdekében valahogy rendezni kellett. Ezeket a feladatokat hosszú időn keresztül helyileg szervező „biztonsági hálók” (család, egyház, céhek stb.) látták el jól vagy rosszul.

   Az első állami beavatkozást igénylő problémának a szegénységet tekintették, majd egyre inkább előtérbe került a gyermekek, betegek, öregek ellátásának kérdése. A gazdasági berendezkedés változásával további problémák merültek fel, mint pl. a lakásínység, járványveszély, bűnözés. A megnövekedett gondok megoldására a helyi közösségek lehetőségei már elégtelennek bizonyultak, ezért kezdtek kialakulni azok az intézmények, tevékenységi rendszerek amelyek már tudatosan vállalták át a helyi (lokális) ellátás funkcióit. Bővült a különböző kisebb-nagyobb állami részvétel a társadalombiztosítási, egészségügyi ellátórendszerek kialakulásával, közegészségügyi intézkedésekkel, a munkaerő kizsákmányolását korlátozó törvényekkel.

A magyar szociálpolitika a rendszerváltást megelőzően azokra a problémákra összpontosított, amelyeket tömegeket érintettek. Az egyén és család a problémáinak megoldásában egyedül maradt.

A rendszerváltás idejére hangsúlyosabbá vált a közfelelősség kérdése. Az álam a szociális igazgatás feladatainak jelentős részét az önkormányzatoknak adta át széleskörű helyi felelősséggel.

Jelentős változások kezdődtek:

• elismerték a munkanélküliek ellátáshoz való jogát,

• az intézményekben élők kiszolgáltatottságát segített csökkenteni a szociális törvény,

• új törvények igyekeztek biztosítani a gyermekek, a fogyatékkal élők és a betegek jogait,

• a szociális jogok védelme érdekében létrejött az állampolgári jogok országos biztosának intézménye (ombudsman),

• a szociális munka – mint szakma – megjelenése,

• megerősödtek a családsegítés intézményei (családsegítő központok, gyermekjóléti szolgálatok),

• kiépült a munkaügyi központok hálózata.

Szociális jogalkotás

A szociális igazgatásra vonatkozó állami döntések jogszabályok formájában jelennek meg.

Az állampolgárok alapvető szociális jogait az Alkotmány (1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA) tartalmazza:

• 17.§ A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.

• 67.§ A Magyar köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

• 70/A.§ A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel segíti.

• 70/E.§ (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság, és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetőségükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

További fontos törvény a szociálpolitika szempontjából az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról, mely a települési önkormányzatokról szól.

1993. január 27-én kihirdették az azóta már többször módosított 1993. évi III. törvényt a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, ismertebb néven a szociális törvényt.

Megalkotását a társadalomban végbement olyan változások tették szükségessé, amelyek okán tömegek váltak munkanélkülivé, lejártak a megállapított munkanélküli járadékok, privatizálták az ipart és a mezőgazdaságot, létbizonytalanság kezdett jelentkezni a társadalom széles rétegeiben. A régi jogszabályok részben elavultak, részben csak részterületeket érintettek.

A törvény szerint a szociális ellátás feltételeinek biztosítása - az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl - az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata.

A szociális törvény a szociális biztonság megteremtése és megőrzése érdekében meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit. A szociális jogalkalmazásban a hatósági jellegnek túlzott szerepe van, túltengnek benne a szelektív ellátások, melyek megállapítását hatósági eljárásnak kell megelőzni (jövedelemvizsgálat, környezettanulmány, bizottsági döntés, stb.)

A törvény előírja az eljárási szabályokat, normákat is, melyek alkalmazása elengedhetetlen a szociális ügyek intézése során.

   Kimondja, hogy a helyi önkormányzatok az e törvényben szabályozott ellátásokon túl saját költségvetésük terhére egyéb ellátásokat is megállapíthatnak.

   A települési önkormányzatok szociálpolitikáját szabályozó törvények kötelező és önkéntesen vállalható feladatokat írnak le.

   A törvények csak kereteket adnak, és a jogosultság alapfeltételeit szabják meg, az ellátások arányát és a jogosultság egyéb feltételeit elég nagy szabadsággal határozhatják meg a rendeleteikben a helyi önkormányzatok.

   A szociális, és benne a gyermekvédelmi szakmában létrejövő próbálkozásokat szentesítette a nagyon várt, azóta már többször módosított 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról. Az Országgyűlés április 22-i ülésén fogadta el, s néhány rendelkezését kivéve 1997. november 1-én lépett hatályba. A gyermekvédelem történetét tekintve – tartalmán és szemléletén kívül – mérföldkőnek számít, mivel a Szél Kálmán nevéhez fűződő, 1901-ben hozott „Állami gyermekvédelem alaptörvény” megszületése óta átfogó, egységes szerkezetű jogi szabályozása nem volt a magyarországi gyermekvédelemnek. A probléma megelőző (olyan törekvés, mellyel megakadályozható a gyermek veszélyeztetésének kialakulása) és problémakezelő (a már kialakult problémahelyzetben megtalálni azokat az intézkedéseket, intézményeket és módszereket, amelyekkel orvosolható, illetve megelőzhető annak súlyosbodása) gyermekvédelem nem tartozott közös rendszerbe.

   A törvénnyel, és annak megvalósíthatóságával kapcsolatban akkor és azóta is széles vita folyik, melyek eredményeképpen több módosításra is sor került. A megszületés ténye azonban az érintettek (gyermekek – szakma – társadalom) számára mégis hatalmas jelentőséggel bír. Egységes rendszerbe foglalta gyermekvédelmünket s új intézményekkel gazdagította az ellátási lehetőségeket.

Alapelvei

A törvényalkotó az Alkotmányban garantált és a Gyermekek Jogairól szóló Egyezményben megfogalmazott jogok érvényesülését tekintette elsődleges céljának, úgy mint:

a) a gyermek mindenek felett álló érdekét (3. Cikk),

b) a szülőnek azt a felelősségét és kötelességét, hogy a gyermeknek jogai gyakorlásához iránymutatást, tanácsot adjon (5. Cikk),

c) a gyermek saját személyazonossága megtartásához fűződő jogát (8. Cikk),

d) a gyermek saját családjában való nevelkedésének jogát (9. Cikk),

e) a gyermek véleménynyilvánítási jogát (13. Cikk),

f) a szülők közös felelősségét a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért (18. Cikk),

g) a gyermek különleges védelmét a bántalmazás és elhanyagolás bármilyen formája ellen (19. Cikk),

h) a gyermeket megillető helyettesítő védelmet. (20-21. Cikk),

i) a szellemileg vagy testileg fogyatékos gyermek fokozott védelmét (23. Cikk),

j) a gyermek elhelyezésével kapcsolatos körülmények időszakos felülvizsgálatát (25. Cikk),

k) a gyermek megfelelő életszínvonalhoz, egészséges fejlődéshez való jogát (27., 33. Cikk).

   A törvény – a gyermekek sajátos jogaira és érdekeire tekintettel – különböző ellátások és szolgáltatások nyújtásával segíti a családot a gyermek felnevelésében, melynek szervesen kell kapcsolódnia a szociálpolitika egészéhez.

   A gyermeket a családból kiemelni csak akkor lehet, ha a többoldalú támogatás ellenére a gyermeket veszélyeztető körülmények a családon belül nem szüntethetők meg. A törvény értelmében kizárólag csak anyagi okból nem lehet a gyermeket családjától elválasztani.

   A törvény a pénzbeli ellátások két fő formáját különbözteti meg: a városi gyámhivatal hatáskörébe tartozó normatív pénzbeli ellátást (otthonteremtési támogatás), valamint a települési önkormányzat (rendszeres és rendkívüli támogatás), illetve a gyámhivatal által nyújtható (gyermektartásdíj megelőlegezése) rászorultságtól függő ellátásokat.

   Az ellátó rendszer működtetése szempontjából kiemelkedő szereppel rendelkező önkormányzatok számára lehetővé teszi, hogy az egyes pénzbeli ellátások összegét költségvetésük terhére kiegészítsék, illetve más pénzbeli ellátásokat állapítsanak meg.

   A szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások megállapítása részben a települési önkormányzatok, részben a gyámhivatal feladata. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás célja, hogy az anyagi okok miatt veszélyeztetett gyermeket segítse abban, hogy a gyermeki jogokkal összhangban a rászorult család képes legyen a gyermek otthon történő ellátására.

   A törvény a fogyatékos gyermeket nevelő család esetén a támogatást magasabb jövedelmi szintig teszi lehetővé.

   A támogatás tovább folyósítható a gyermek nagykorúvá válása után is, addig az időpontig, ameddig a gyermek tanulói vagy hallgatói jogviszonyban áll.

   A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás olyan gyermekes családnak adható, amely rendkívüli élethelyzetbe került. A támogatás formáját és a jogosultság feltételeit az önkormányzat rendeletben határozza meg. A törvény megfogalmazza azt, hogy elsősorban azokat a gyermekeket kell ilyen támogatásban részesíteni, akik azért kerülnek rendkívüli helyzetbe, mert a nevelésbe vételt követően a gyámhivatal visszahelyezte őket saját családjukba, továbbá betegség, iskoláztatás miatt segítségre szorulnak.

   A gyermektartásdíj megelőlegezését a törvény a közigazgatás rendszerébe illeszti, a gyámhivatalok hatáskörébe utalja. Erre az ellátási formára akkor kerül sor, ha a bíróság a tartásdíjat jogerősen megállapította, azonban a behajtás átmenetileg lehetetlen, és a gyermeket gondozó személy nem képes a gyermek részére a szükséges tartást biztosítani. A gyermektartásdíj megelőlegezése legfeljebb 3 évig tarthat, és a kötelezett meghatározott kamattal együtt köteles az előlegezett összeget megtéríteni az államnak.

   Az otthonteremtési támogatás célja, hogy normatív pénzbeli ellátásként az olyan családi háttérrel nem rendelkező fiatal felnőttet támogassa, aki legalább 2 évet (kivételes esetben ettől rövidebb időtartamot) eltöltött az intézményes ellátásban, és nem rendelkezik megfelelő vagyonnal. A támogatás mértéke a nevelésben eltöltött évekhez, valamint az igénylő vagyoni körülményeihez igazodik.

   A törvény a gyermek érdekében mérlegelési lehetőséget biztosít a települési önkormányzat képviselőtestületének, hogy mind a rendszeres, mind a rendkívüli támogatást természetbeni ellátás formájában is nyújthatja pl.: az ellátások térítési díjának, valamint tankönyvek és tanszerek beszerzésének átvállalása.

^{A lap tetejére}